A légzésvédelem célja és kiválasztási szempontjai:
Egyes munkák során a légzőszerveket számos veszély fenyegeti. Ezek lehetnek a légzőszerveket közvetlenül károsító, vagy a légzőszerveken keresztül a szervezetre veszélyes anyagok, esetenként egyszerre mindkét hatással rendelkező anyagok.
Ezen kívül lehet káros hő, biológiai ágensek, sugárzás.

A különböző hatások ellen, különféle védőeszközökkel lehet védekezni. Ezek egy része lehet többféle hatás ellen védő, és egy hatás ellen is több védőeszköz lehet megoldás.
Így a legcélszerűbb eszköz kiválasztásához érdemes pontosan leírni a felhasználás miértjét, mikéntjét.

Fontos lehet, hogy a munka mennyire szennyezett és mivel szennyezett, a munkafolyamat mennyire gyakori (naponta hányszor ismétlődő és alkalmanként milyen hosszú), a munka milyen megterhelő. De még az is döntési szempont lehet, hogy mennyire egyedi vagy visszatérő a munkafolyamat.

Például egy igen poros területen végzett alkalmi munka esetén olcsóbb lehet egy sok szűrőbetétet elhasználó "pazarló" megoldás, mint egy szűrőket nem igénylő rendszer bevezetése, mely mégis drágább mint a sok szűrő együtt. Ám ha ilyen munkát visszatérően végez egy cég, akkor a drágább szűrőmentes rendszer bevezetése hamar olcsóbbá válik, amikor nem kell állandóan szűrőket cserélni, a csere alatt a munkát leállítani, nem kell a filtereket raktáron tartani, és nem függ egy-egy munka elvállalhatósága a szűrők aktuális utánpólásától. Sőt, egy ilyen rendszer birtokában esetleg egy nem szűrhető munka is elvállalhatóvá válik, ami szűrőkkel nem lenne lehetséges.
Tehát a beszerés előtt mindenképpen érdemes a jelenlegi és a lehetséges jövőbeli munkafolyamatok megismerése, elemzése, hogy valóban a legjobb döntés legyen hozható.

A nominális (névleges) védelmi tényező:
Egy-egy légzésre veszélyes szennyeződésnél mindig megállapítható az a legalacsonyabb szint, melynél légzésvédelem még nem szükséges. Az ezt meghaladó szennyeződési koncentráció esetén légzésvédő eszközt kell használni. Így a légzésvédelmi eszközöknél meghatározható, hogy az a problémát nem okozó szennyeződés hányszorosáig alkalmazható (névleges védelmi tényező - NPF). Ha a szennyezettségi koncentráció ezt a szintet meghaladja, akkor az adott eszköz még akkor sem használható, ha amúgy alkalmas az adott szennyezés elleni védelemre!

A légzésvédelem elméleti lehetőségei:
Logikailag belátható, hogy amenyiben a környezeti levegő nem belélegezhető akkor a következő lehetőségeink vannak:
I. A környező levegő lélegezhetővé tétele
II. Kívülről hozni a levegőt
III. Lélegezhető gáz létrehozása a helyszínen (ez csak elméleti megoldás, gyakorlatban nem használatos)

I. Bár elméletileg ki lehet találni vegyi tisztítást-átalakítást is, egy speciális készülékkel, ám a gyakorlatban a meglevő, de szennyezett levegő belélegezhetővé tételére a szűrésen kívül más eljárást nem használnak. (minden más gazdaságtalan és bonyolult lenne)
Szűrni vagy az arcra illeszkedő egyszerhasználatos maszkokkal (porálarc) lehetséges, vagy cserélhető betétes maszokkkal (félálarc, mely a szemet nem takarja, vagy egészálarc, mely a szemeket és az arc nagyobb részét is védi)

A szűrés két jellemző típusa:
a) Részecskeszűrés: Ez apró, de darabos részecskék szűrését jelenti. Ezen részecskék lehetnek por, koromszemcsék, radioaktivitást hordozó részecskék, baktériumok, vírusok, folyadékpermet (aerosol). A különböző részecskék méretüknél és jellegüknél fogva más-más szűrőkön akadnak meg, de szűrésük a részecskék fizikai megfogásán alapszik (leegyszerűsítve: mint a teaszűrőben a tealvelek darabkái). Ha a szűrő nem megfelelő, a szűrendő részecskék túl kicsik, akkor azok átjutnak a szűrőn (mint a teaszűrőn a túl apró törmelék). Ha a szűrő kezd telítődni, akkor a szűrő tömeszelődik, rajta a levegő is egyre nehezebben jut át (mint a tele teaszűrő, amikor nem folyik már át rajta a víz sem, csak igen lassan). Amikor ez a nehezítettség akadályozza a felhasználót a légzésben, akkor a szűrő telített és le kell cserélni.
Porszűrés lehetséges porálarcokkal, vagy nagyobb szűrőképességű szűrőbetétes félálarcokkal vagy egészálarcokkal.
Szintén lehetséges övre szerelt akkumulátoros légbefúvó ventillátoros egységgel, amely a levegőt a megfelelő szűrőbetéteken átszívja, és a szűrt levegőt a felhasználó fején levő kámzsába továbbítja, miközben a nehezített átfújhatóságot (szűrő telítettséget) elektronikusan méri és jelzi. Az ilyen befúvó egységek előnye, hogy a levegőt a felhasználó övének magasságában, hátulról szállítja, tehát ha maga a munkafolyamat termeli a káros anyagokat, akkor a szűrendő levegőt egy kevésbé telített heylről veszi, így azt tovább biztosítja. A nagyobb légáramlás továbbá lehetővé teszi olyan fejrészek alkalmazását, melyekben a fej szabadabban mozog, a felhasználó kényelmesebben dolgozik.
A szűrők több fokozatúak, a lehetséges részecskék mérete és mennyisége szerint. A jobb szűrésű porszűrők, magasabb sorszámmal jelöltek.

b) Gázszűrés: Ez káros gázmolekulák kiszűrását jelenti. Mivel ezek igen apró molekulák, a levegőben található molekulák mérettartományában, így a szűrésük fizikai méretük alapján nem lehetséges. A szűrés elve tehát, hogy a káros anyagok olyan közegen mennek keresztül, melyek a káros anyagokat megkötik. Ez jellemzően nagy felszínnel trendelkező, porózus, és megfelelően előkészített aktív szén. A gáz áthaladva a szén felszínén megköt (mint amikor egy ragasztószalaggal a szöszöket gyűjtjök össze). Amíg a felszínen még van megkötő hely, addig a káros gáz összetevőket a szűrő megköti, ha a felszín tele lesz, akkor a káros összetevők is akadáélytalanul jutnak tovább (mint amikor tele lesz szösszel a ragasztószalag és nem képes több szöszt összeszedni). Tehát ezen szűrők telítődése abból vehető észre, ha az amúgy szűrendő gázok már nem kötődnek meg, tehát a káros gázok szagát a felhasználó megérzi. Ekkor a szűrő lecserélendő.
A fentiekből logikailag is következően a szűrés csak akkor alkalmazható, ha
- a levegő oxigéntartalma elégséges a légzéshez (hiába szűrjük ki a káros anyagokat, ha nincsen benne elég oxigén, akkor az az élettel nem összeegyeztethető)
- a levegő nem tartalmaz szagtalan mérgező gázokat (ekkor ugyanis a telítettséget nem lehet észrevenni) - van ugyan kivétel, a szagtalan szén-monoxid szűrők esetén, ám itt szigorú felhasználhatósági időkorlát van, ami után a szűrőt ki kell dobni, anélkül, hogy telítettségi szintjéről tudomásunk lenne (ez jellemzően pár menekülőmaszk szűrőinek sajátja)
- a szagos mérgező gázok a szaglással megérzehetőség szintjén még nem mérgezőek (ha mire a szaguk érezhető, addigra már károsítanak is, úgy a szűrés nem kontrollálható, így nem is használható)
- ha a szűrendő gázok koncentrációja nem túl magas, azaz belégzéskor a szűrőn keresztül már nem jut át, az adot koncentrációban a szűrő képes a megkötésre (azaz a nominális védelmi tényezőnél alacsonyabb a koncentráció)

Ebből következik az is, hogy mindazoknak, akik szagérzése korlátozott (pl. betegség miatt, akár egy erősebb nátha esetén is), a gázszűrős megoldások alkalmazása veszélyes lehet, mivel a telítettséget nem veszik észre.

A szűhető gázok különböző csoportokba oszthatók, melyekre különböző szűrőket dolgoztak ki, melyek egységes színkódolással rendelkeznek. Lehetséges egy-egy szűrőbe többféle szűrőréteget is helyezni, ám ez azzal jár, hogy egy-egy adott gázcsoportra kisebb lesz a szűrőbe beleférő szénréteg. Tehát egy sokmindenre jó szűrő, egy-egy gázcsoprtra gyorsabban lesz telített, mint egy csak arra kidolgozott (mivel kisebb az arra való szűrőrétege). Azaz a feleselgesen túl sok féle szennyezésre  (túl)biztosított szűrés a szűrők gyorsabb, ám felesleges elhasználódását, ezzel pedig jelentős felesleges költségnövekedést von maga után.

Biztonságos gázszűréshez a porálarcok nem adnak elégséges illeszkedést az archoz, így gázszűrés porálarcokkal nem lehetséges, bár bizonyos nem veszélyes, de kellemetlen szagok ellen használhatók aktívszenes töltetű porálarcok.
A gázszűrők használatára a félálarcok, egészálarcok és ventillátoros befúvók gázszűrőkkel szerelhető típusai a megfelelőek.

Adott feladatokhoz léteznek kombinált (részecske + gáz) szűrők is. Ez a fenti két szűrőtípus egyszerű kombinációja, a részecskéket megszűrő réteg után a levegő átmegy az aktívszenes, káros gázokat kötő filteren is.
Értelemszerűen a telítődés jele ilyenkor a fentiek egyike, Tehát vagy a légzés nehezítettsége (ha telítődik a részecskeszűrő) vagy a gázok szagának megjelenése (ha a gázszűrő réteg telítődik)



II. Ha a levegő szűrése nem lehetséges, vagy lehetséges ám nem gazdaságos (túl gyakran kell a szűrőket cserélni), akkor a levegőt kintről kell hozni.
Erre elméletileg 3 lehetőség adódik.

a) A levegőt egy tömlőn keresztül, olyan helyről hozni, ahol az még szabadon lélegezhető. (külsőlevegős, vagy frisslevegős készülékek - bár egyesek a szűrtlevegős befúvókat is frisslevegősnek hívják - tehát érdemes ezt pontosítani).
Adódik, hogy ehhez olyan tömlő kell, mely nem bocsáthat ki káros anyagokat, és nem törik meg.
Belátható, hogy a cső hosszával, és a keresztmetszet csökkenésével az átlélegezhetőség egyre nehezebb (mint ahogyan egy hosszú szívószálat, vagy szűkebb szívószálat is nehezrebb átszívni vagy átfújni levegővel). Tehát ennek a tömlőnek a praktikumon belül elég tágasnak kell lennie, és nem lehet túl hosszú. Az általunk kínált renszerek 9m távolságig könnyen átlélegezhetők, 9m és 20m közt már csak akkor ha a munka nem túl hosszú, és nem túl megerőltető (nem lesz nagyobb a légzésvétel, mert az fárasztja a tüdőt). 10m felett ha a munka fokozott légzésvételre serkent, vagy 20m felett mindenképpen már szükséges egy rásegítő, légbefúvó turbina. Ez nem képez jelentős túlnyomást, csak az átlélegezhetőséget segíti, ezért nem kell nyomásreduktor a rendszerbe, csupán egy biztonsági túlnyomás-szelep. Egy turbina egyszerre 2 embert is képes ellátni, 40m távolságig.

b) A levegőt sűrített levegőként szállítani a felhasználás helyére. Ilyen eset lehetséges, ha a lélegezhető levegő távolabb van mint az előző rendszer maximuma, és ezért csakis olyan nagy nyomáson lehet eljuttatni, ami már sűrített levegőnek számít, vagy ha valamilyen egyéb okból eleve van sűrített levegő (pl. az üzem rendelkezik sűrített levegős hálózattal, vagy egyéb olyan eszközt használnak, melyhez eleve kell sűített levegő - pl. festékszórüó pisztoly - és ezért a sűrített levegő rendelkezésre áll). Ebben az esetben lehet sűrített levegős eszközt alkalmazni.
A sűrített levegős rendszer tehát a sűrített levegő forrásából (ez a légzésvédelmi eszközön kívül eső technikai megoldás), és az azt a felhasználó közelébe juttató csőrendszerből áll. Mivel a sűrített levegős forrás rendszerint a levegőt veszélyes anyagokkal dúsíthatja (folyadékcseppek, por, és legfőképpen a kompesszorból származó olajköd, olajcseppek - ez utóbbi igen súlyosan károsítja a légzőrendszert), ezért azt a felhasználó "közelében" szűrni kell. Ez a közelség lehet 10-50m (rendszerektől függően). Ennél a pontnál kell egy szűrőegységet beiktatni, mely mögött, a még mindig sűrített levegő (némi nyomásvesztés után) már elég tiszta a belélegzéshez (de még nem megfelelő nyomású). Egy ilyen szűrőegység igen hosszú ideig is alkalmazható, így nem igényel gyors szűrőcserét. A szűrő mögötti tömlőnek azonban már különlegesnek kell lennie, mert nem szabadulhatnak belőle fel veszélyes gázok, nem válhatnak le falából darabkák, nem törhet meg, nem lyukadhat egykönnyen ki. A szűrő utáni tömlő már a rendszer része, ha nem megfelelő, úgy a teljes rendszer elveszti tanúsított megfelelőségét! Ez a tömlő vezeti el a levegőt a felhasználóig. Mivel a felhasználó tüdejében a nagy nyomás azonnali súlyos sérülést okozna, így a felhasználónál a nyomást le kell csökkenteni. Ezt szogálják a nyomásreduktorok. Ez gyártótól függően lehet akár a fejrész része is. Végül a már minden szempontból bnelélegezhető levegő bekerül a fejrészbe. Mivel a légáramlás bőséges, ez lehetővé teszi, hogy a fejrész tágas lehessen (mint a ventillátoros szűrtlevegős készülékeknél). Így számos fejrész alkalmazható lesz, ami szakállasoknak is, vagy teljes látóteret igénylő, hosszabb munkálatokat végzőknek is lehetővé teszi a légellátást.

c) A levegőt nem csak távolról lehet a felhasználóhoz vezetni, de "csomagolva" is be is lehet vinni a felhasználás területére. Ennek eszköze a sűrített levegős palack, és az ehhez csatlakozó palackos rendszer. Ezt a felhasználó be tudja vinni a felhasználás területére, mint pl. a búvárok, vagy a tűzoltók, amikor a hátukon viszik a léghiányos, vagy szenyezett területre a lélegezhető levegőt.
Egy ilyen rendszer sokban hasonlít sűrített levegős rendszerhez, ám a palackozott levegőt már nem kell olajködre szűrni, hiszen ez a tisztítás már a palackozás során megtörtént. Így itt a palack után már csak rövid tömlőre van szükség és egy nyomásreduktorra. Mivel a magunkkal vitt levegő mennyisége erősen korlátozott, így a levegőellátás nem lehet tartósan bőséges, tehát egy maszk jellegű fejrésszel egészül ki.
A levegős palacokat a felhasználó szállíthatja a hátán, de nagyobb palacokokat akár kerekes kocsin is húzhat maga után. Kicsiny palacok akár kézben, vagy az övön is viselhetők, ez jellemzően menekülő-rendszerek sajátja.
A rendszer nagy előnye, hogy a felhasználó semmilyen tömlővel nem kell, hogy a külvilághoz kötődjék, így szabadabb lehet a mozgása (zegzúgos területeket járhat be, a munka folyamán minden irányba változtathatja a helyét). Ugyanakkor a levegő mennyiségét erősen korlátozza a véges palack, annak mérete és súlya, hordozhatósága. Továbbá magas a költsége és a fenntartási költsége is (palacokok cseréje, ellenőrzése). Ezért alkalmazása csak igen korlátozott esetekben javasolható.